Az Állatok Világnapja Csajágon – 2024

Október 4-én, az állatok világnapján a vadon élő állatok védelmére, a felelős háziállattartásra, az ember-állat együttélésének szabályaira hívjuk fel a figyelmet. Ez alkalomból 2. osztályos tanulóink egy kedves műsorral készültek. Renáta néni jóvoltából megtudhattuk, kihez fordulhatunk, ha bajba jutott állatokat látunk, vagy nekünk, magunknak van szükségünk segítségre.

Magyar Diáksport Napja Csajágon – 2024

Az idei évben szeptember 27-én már 20. alkalommal rendezték meg a Magyar Diáksport Napját, amelynek programjához iskolánk is csatlakozott. Kitűzött célunk 2024 lépés elérése volt, így tanulóinkkal körbesétáltunk településünkön és játékos sportdélelőttöt tartottunk.   Fényképek hamarosan.

Magyar Diáksport Napja Balatonfőkajáron – 2024

Szeptember 27-én iskolánk tanulói is csatlakoztak a nemzetközi programhoz. A reggeli bemelegítés után minden osztály egy sétán vett részt a település különböző részén. Ezt követően pedig a tanórákon játékos-mozgásos feladatokat kaptak a gyerekek.

Az programról készült videó:

Erzsébet-tábor Balatonfőkajáron – 2024

A táborozás egy hete alatt sok fényképet és videót készítettek kollégáink. Ezek segítségével szeretnénk bemutatni azt, hogy a gyerekek hogyan érezték magukat az öt nap alatt. Köszönjük Szabóné Németh Borbála lelkes munkáját, aki ezeket a videókat összevágta.