Idei farsangunkat a gyermekek kívánságára a tavalyi évhez hasonlóan rendezte meg a Diákönkormányzat.
Reggel a tanulók közül nagyon sokan már jelmezben érkeztek az iskolába. A többiek is gyorsan követték őket és tízóraira iskolánk tele lett ötletesebbnél ötletesebb felvonulóval. A tanárnénik, és tanárbácsik is beöltözve csatlakoztak a gyerekek jókedvéhez. Nagy örömünkre a felső tagozat valamennyi diákja maskarába bújva vett részt az egész napos mulatságon. Reggel zsákbamacskát és tombolát lehetett vásárolni.
9 óra táján jelmezbe bújva végigvonultunk Csajág utcáin. Igyekeztünk kereplőkkel, különböző hangkeltő eszközökkel elkergetni a telet, ami erre a napra igazából sikerült is. A falubelieknek nagyon tetszett a kikiáltónk is, amit több alkalommal előadtunk közösen:
Elegünk van már a télből,
hóból, fagyból napsütésből.
Jöttünk vígan maskarában
télbosszantó maszkabálba.
Szóljon zene síppal, dobbal,
fusson a tél vándorbottal!
Jöjjön tavasz hívó szóra,
házunk előtt nyíljon rózsa.
Aki itt van, mind erre vár
kezdődjék hát a karnevál!
Meglátogattuk az óvodás gyermekeket is. Felsétáltunk az óvodába és a kis ovisokkal együtt igyekeztünk minél hangosabbak lenni, Az ovisok nagy örömére valóban kisütött a nap, így megelégedve búcsúztunk el egymástól. Sikerült nekik tavaszt varázsolnunk.
Utunk az iskolába vezetett vissza, ahol a jól megérdemelt pihenőnk után tombolasorsolás következett. Sok nyeremény talált gazdára. Ezután kreatív osztályprogramokon vettek részt a tanulók. Kézműveskedés, vetélkedő, táncverseny, akadálypálya várta a diákokat.
Ebéd után szintén közös programon vettek részt a gyermekek: társasjátékoztunk, just dance -eztunk az aulában.
A sok program megtette hatását. Diákjaink fáradtan, de sok-sok jó és emlékezetes élménnyel tértek haza.
Diákönkormányzat
A fényképeket az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni.
Fotók